"Ha az ember önmagához közelebb kerül, sokkal elfogadóbb a világgal szemben is"
Cserhalmi György
Születésnapján saját rendhagyó életrajzi könyvének gondolataival idézzük meg egyéniségét.
Mi jut eszünkbe Cserhalmi Györgyről?
Tehetség, őszinteség, szókimondás, egyenesség. És mi nem? A középszerűség.
A könyv ( Csáki Judit: Cserhalmi - Nem lehet mindennap meghalni) bestseller, szarkasztikus humora, keresetlen, olykor kicsit trágár szóhasználata Cserhalmi hitelességét, önazonosságát mutatja: azt a szenvedélyt, amellyel az életet éli, semmi kendőzés, semmi manír, semmi nárcizmus. A könyv a sok személyes találkozástól és anekdotától érdekes. A megidézett kiváló színészek, rendezők jó része már az égi színházhoz tartozik, de jó rájuk emlékezni, és így életben tartani őket.
Vágjunk bele, ismerjük meg a születésnapost!
Számos cikk, interjú született vele, és még mennyi fog, így portréját csak néhány olyan ecsetvonással idézzük fel, melyek megragadtak a könyv elolvasása közben.
A mintha-színészetről
Nem osztja Székely Gábor rendező azon gondolatát, hogy amit a színpadra viszünk, az ötven százalék, és ötven százelék a tartalék. Aki látta bármely szerepében is, észlelhette, hogy ő nem ezt vallja: "Mindennek ott kéne lennie, mind a száznak a színpadon. Persze nem meghalni kell, csak ezt a "mintha-szintet "lejjebb vinni, hogy ne legyen ilyen érvényesen jelen a "mintha."
A színpadot teljesen be kell fogni, jelen kell lenni. Cserhalmi utálja az egy helyben álló színjátszást. "A színház a játék mozgását, megmozdulását hangsúlyozza." Szerinte nem a közönséggel szemben kellene monologizálni, hanem a párbeszédet egymással szemben kell folytatnia a két színésznek, felvállalva, hogy olykor a közönségnek háttal kerül. "Az emberi hát néha többről mesél.."
Mi van a váratlan helyzetekkel? Mindent meg kell tenni ezek elkerülésére. Ő például igyekszik megtanulni a partner szövegét is arra az esetre, ha az véletlenül leblokkolna. Előadás előtt mindig gyorsan ellenőrzi a díszleteket és a kellékeket is a kronológia szerint.
Amikor rendezett, negyvenszer különféleképpen elpróbáltatja a helyzetet, hogy bármi is következik be, meg tudják oldani.
Alaposságához hozzá tartozik a felkészülés a figura eljátszásához. "Ha én nem tudok az első forgatási napon százszor annyit a szerepemről, mint a rendezőm, akkor szereposztási tévedés vagyok."
A középszerűségről
Nagyon karakteres álláspontja van a színészi szakmáról. "A színészet nem individuális szakma. Ez egy kollektív játék. Az individuumokat meg szépen be kell tolni a farzsebbe... És ha így van, akkor miért nem szolidáris a szakma? Azért, mert középszerű. És azért középszerű, mert soha nem érte el a polgári szintet az életszínvonala." És ennek az a következménye, hogy "van egy színészréteg, marha jó színészek, csak nem tudnak megbolondulni. Mindig jó szinten teljesítenek, nem érheti szó a ház elejét."
Akkor milyen a jó színház?
"Hogy hogyan kell jó színházat, mozit csinálni, azt a világon kevesen tudják, de sokan törekszenek rá! Ez jó hír, kell, hogy legyen! Annak pedig semmi értelme, hogy a magyar törénelem kevésbé sikeres korszakaiból Feszty-körképet pingáljunk.!"
A kaszkadőrségről
1971-től több Jancsó filmben kaszkadőrködött. Érdekesek az ezzel kapcsolatos gondolatai is. "A kaszkadőr nemcsak a veszélyes helyzeteket oldja meg. Ha én csinálom meg a jelenetet, akkor én tudom, hogy milyen az arcom utána, miylen a járásom egy lóbukás után. És igen, az is elégtétel, hogy a színész ezt se tudja." A gyakorlat közben nem dolgozhat az adrenalin, mert mindent aprólékosan kigyakorolnak. "Minden centire ki van számolva. Háromszor meg kell hibátlanul csinálni, mielőtt felveszik."
A klasszikus művek újragondolásáról
"Nem szeretem, amikor átültetnek klasszikusokat mai helyzetekbe. Nekem Hamlet ne legyen melegítőnadrágban."
"Én olyan elkötelezett híve vagyok ennek a nyelvnek, amit magyar nyelvnek hívnak, hogy minden egyes átmentésnek nevezett dolgot, amit az érthetőség jegyében szoktak elkövetni, én gyalázatnak tartok."
Az értelmiségről
Általában ezt a fogalmat arra a társadalmi rétegre használják, aki gondolkodásában reflektál a saját és környezete életére vagy helyzetére. Cserhalmi György mást gondol erről: "Igen jól érzed, hogy nem sokat tartok az értelmiségiekről. Én nem, én nem vagyok az, hát hol vagyok én hozzájuk képest műveltségben? Nekem az értelmiségi, aki független. Lehet az, akár egy parasztember is."
A díjakról, kitüntetésekről
Általában nem sokat tart az ilyen típusú elimerésekről." Szóval a kitüntetés nem jelent semmit. Igen, tök mindegy, hogy ki adja. Azt jelenti, hogy öltönyt kell felvenni. Igen, emlékszem a színikritikusok életműdíjánál te (Csáki Judit írótárs) mondtál rólam szépeket. Ilyen értelemben a kitüntetés néha pici elégtétel az egészért. Igen."
Nagyon szimpatikus, ahogy arról vall, hogy " és van néhány színész, akinek nincs díja és ez olyan képtelenség, hogy ez már maga a díj. Akkor László Zsolt-díj van, Stohl András- díj van, Monori Lili-díj van, Fodor Tamás- díj és Dezsi János-díj."
A barátságról
A végére hagytam a barátságot, és ezt most - terjedelmi okokból leszűkítem a Latinovits Zoltánnal való kapcsolatra, melyből az ismeretség már Cserhalmi gyermekkorában kezdődött. Ugyanis a háború előtti Bácskában egymás mellett volt a Latinovits birtok és Cserhalmi nagyapjáé , a Czettl-birtok. Latinovits nagyon szerette Cserhalmi nagyanyját és anyját, sokszor töltött kellemes órákat náluk. Később Debrecenben és Veszprémben is együtt játszottak.
Több anekdótát is közread a könyv, mely megmutatja a korszakos zseni színész igencsak emberi megnyilvánulásait, - így meg tudhatttuk, hogy Latinovits azért beszélt mindig zárt szájjal, mert eltörték az állcsontját a debreceni Szárnyaskerékben a fuvarosok, amikor kapatosan "rosszkor szólt közbe" mondókájukba.
A Veszprémi hotelben az együtt elfogyasztott villásreggeli pedig nem volt más, mint egy láda barna sör.
Latinovits vicces természetére az is jellemző volt, hogy Szendrő József rendezővel Debrecenben - már nem szomjasan - elállítgatták az útjelző táblákat és jól szórakoztak az össze-vissza keringő teherautósofőrökön.
Hát humoros helyzetekből a könyveben nincs hiány!
A humorérzék hiányát nagy bajnak tartja mind a színpadon, mind az életben. "Az például mindig látszik, ha egy színésznek amúgy nincs humorérzéke. Az nagy baj. Az életben is nagy baj, de a színpadon ráadásul ennek mindenki szemtanúja."
Hiányérzet
60 éves pályfutása alatt csupán egy, a színészettel kapcsolatos hiányérzetéről "panaszkodik". "De bennem senki nem látta meg a karakterszínészt...Pedig hogy irígyeltem őket!" Talán még egy rendező kielégíti Cserhalmi György eme kívánságát!
A könyvet érdemes elolvasni, akár többször is. Egy egyenes, önazonos ember, egy kiváló művész vallomásait olvashatjuk, rendkívül szórakoztató mesélési formában.
Születésnapján kívánjuk neki, hogy még sokára kezdődjék az az öregedés,melyről azt mondja, akkor következik be, "amikor nyugdíjba küldi lelkét."
Egy kedvenc Básti-Cserhalmi duettel zárom a soraimat: